Szakemberhiány az ortopédusoknál a gerincferdülés speciális kezelésének területén

Országszerte kevés olyan ortopéd szakorvossal találkozhatunk aki speciális szakterületének választotta a gerincferdülés (scoliosis) kezelését és emiatt éves szinten több ezer pácienssel találkozik, segít a helyes út megtalálásában az évekig ismétlődő kontrollokban és az utánkövetésben.

Dr. Molnár Szabolcs ortopéd-traumatológussal beszélgettünk:

- GytI: Hol kezdődött az orvosi karrierje?
- Dr. Molnár Szabolcs: Ortopéd-traumatológus vagyok, aki Debrecenben szereztem orvosi diplomámat, majd szakképzésem Budapesten töltöttem. A szakvizsga után, 2007-től Spanyolországban képeztem magam 5 évig.

- GytI : Mi vonzotta ebben a szakterületben?
- Dr. Molnár Szabolcs: Ortopéd-traumatológiai szakmai tevékenységem mellett a birkózáshoz és a sporthoz való kötődésem vezetett, korábban versenyzőként, majd orvosként segítettem Hazám Utánpótlás Válogatottjait, Spanyolországban pedig a Spanyol Birkózó Szövetségnek dolgoztam. Jelenleg a Hazai Szövetség Orvosi Bizottságának az Elnöke, valamint a Nemzetközi Szövetség Orvosi Bizottságának a tagja vagyok.

- GytI : Mikor tért haza?
- Dr. Molnár Szabolcs: 2012-ben tértem haza, egy sikeres PhD védés után. Jelenleg ismét Budapesten dolgozom részben állami ellátásban a Szent János Kórházban, részben pedig magánellátásban a Scolinea gerincferdülés kezelésére szakosodott rendelőben.

- GytI: Mit tart kiemelkedően fontosnak a munkájában?
- Dr. Molnár Szabolcs: Elhivatott vagyok a sportolók irányában, különös tekintettel a küzdősportolók sérüléseiben van nagy gyakorlatom. Emellett szakmai pályafutásomat végigkísérte a gerinc deformitás, ezen belül is a scoliosis (gerincferdülés) kezelése.

- GytI: Hogyan fordult a figyelme a gerincferdülés felé?
- Dr. Molnár Szabolcs: Már az Egyetem alatt is a gerincferdülésből írtam szakdolgozatomat, amely tudást és gyakorlatot a szakképzésem alatt is igyekeztem elmélyíteni (Oxford, 2005 – Tempus ösztöndíj). Az érdeklődés egyik gyümölcseként 2012-ben a scoliosis és annak műtétes kezelésének biomechanikájából védtem meg tudományos fokozatomat. Számos gyermekkel és szüleikkel találkoztam, akik mindig reményt ébresztettek bennem aziránt, hogy igényük van a gyógyulásra, amelyben próbálok nekik segíteni.

- GytI: Hogyan tevékenykedik az operációs területen?
- Dr. Molnár Szabolcs: A fentieken kívül általános felnőtt- és traumatológiai esetekben van operatív jártasságom. A műtéti hátteres osztály, ahol dolgozom, operálok, a Szent János Kórház Ortopédiai Osztálya.

- GytI: Mit üzenne a gerincferdüléses gyermekek aggódó szüleinek?
- Dr. Molnár Szabolcs: Hiszem, hogy a legtöbb deformitást lehet kompenzálni és azzal boldog életet élni, ezért orientálódik az én tevékenységem is ebbe az irányba.

- GytI: Köszönjük, reméljük sok gyermeken segíthet a jövőben is ez az irányvonal.