Hogyan tudjuk megelőzni a kar nyiroködémájának kialakulását mellrák operáció után?

Néhány fontos tanács betartása sokat segíthet a nagyobb problémák megelőzésében mint például az operáció utáni karnyiroködéma, vagy ennek szövődménye, az orbánc (gyulladás) kialakulása.

A mellrák kialakulása, a diagnózis, nagymértékben megváltoztatja az érintettek mindennapi életét. Hozzá kell szokni az új élethelyzethez, érdemes jól körüljárni a témát, hogy a későbbiekben, egy esetleges operáció után ne kerüljünk még kellemetlenebb tünetek fogságába.

Az egyik legfontosabb, hogy kerülni kell a kar túlterhelését, a szélsőséges hőhatásokat, legyen ez meleg vagy hideg, illetve a sérüléseket.

A házimunka kifejezett rizikóterület a karnyiroködéma területén. Mivel a betegség esetében nőkről beszélünk, akik eleve is sokat foglalkoznak a háztartással a mindennapi életben, érdemes átvenni, milyen új szabályokat kell bevezetni ezen a területen, a későbbi problémák megelőzése érdekében.

Óvatosan kell bánni a kés és más vágóeszközök használatával, a meleg edények fogásával, mind a hőfok miatt, mind a súly miatti megterhelés okán. Használjon kesztyűt, illetve inkább több kisebb edényt. A mosogatást érdemes minimálisra csökkenteni, a víz hőfokát pedig alacsonyra állítani. Egy mosogatógép illetve a család segítsége sokat jelenthet.

A „többször keveset” elve gyakorlatilag az egész háztartással összefüggő témakörre igaz. A takarítás kritikus terület a nők életében, szeretjük egy hirtelen felindulásból az egész lakást egyszerre rendbe tenni, ami viszont nem éri meg egy későbbi probléma kialakulásának veszélyét. Vissza kell fogni a takarításmániát és csak fokozatosan, mindig egy keveset vállalva, a másik kar segítségét igénybe véve végezni ezeket a tevékenységeket. Érdemes gumikesztyűt használni, ebből is a laza végűt, a szorítás elkerülése érdekében.

Az öltözködésnél szintén figyelembe kell venni hogy ne szorítsanak a ruhadarabok. Mindannyian ismerjük a melltartó negatív tulajdonságait. Figyelni kell a pántra, szélesítéssel elősegíthető, hogy ne vágjon be. Ugyanez érvényes a további fehérneműkre, ruházatra is. A bőr ápolása kiemelkedően fontos szerepet játszik a későbbi problémák megelőzése érdekében. A kozmetikai tevékenységeknél fokozottan oda kell figyelni a sérülés és fertőzésveszély lehetőségére. Az érintett végtagot óvni kell a közvetlen hőhatástól, napozástól. Meleg időben érdemes egy vékony fehér laza felsőruházat használata.

Az étkezésre való odafigyeléssel is segíthet a nyiroködéma megelőzésében, ide tartozik például a sószegényebb étrend betartása, az egészséges étkezésre való figyelem.

A mellrák operációk különbözőek lehetnek, beszélhetünk részleges vagy teljes eltávolításról, besugárzásról, az érintett területek nagysága is változó. Mindemellett az előzőekben felsorolt tanácsok hasznosak lehetnek mindegyik esetben. Amennyiben az operáció rendben zajlott és akár néhány évig utána sem alakult ki nyiroködéma a kar, mellkas területén, a kialakulás veszélye akkor is ott van, így érdemes komolyan venni ennek figyelembevételét, mert ha egyszer mégis előjön a probléma, visszafordítani már nem, csak kezelni lehetséges.