A kórházaknak mindmáig nem éri meg fizioterapeutát alkalmazni, pedig a gyógytorna akár bevételt is termelhetne a kórházaknak – mondja a Medical Tribune-nek adott interjúban dr. Horváth Mónika. Az egészségügyi szakmai kollégium mozgásterápia és fizioterápia tagozatának és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Fizioterápiai Tanszékének vezetőjével a szakma presztízséről és helyzetéről beszélgettünk.

– Gyakorlatilag alig hallani bármit is a gyógytornászok háza tájáról. Azt nem gondolnám, hogy minden ennyire rendben lenne. Inkább: ennyire rossz az érdekérvényesítő képességük?
– Persze, hogy az utóbbi. Gyógytornász abból lesz, akiben van alázat. Ez olyan szakma, hogy bármilyen magas tudományos szintre is érjen el valaki, ugyanúgy letérdel a beteghez a szőnyegre, ugyanúgy odamegy a kezelőágyhoz, kimozgatja, elvégzi a manuális kétkezi munkát… Nagyon érdekes szakma a miénk – sokféle tudással, képességgel…

–… és emberséggel. Ön zsigerből érezte, hogy ezzel kell foglalkoznia?
– Nincs családi hagyomány, nincs egészségügyi dolgozó a családban. Az egyik húgom sérült, és mivel az orvosok nem tudtak rajta segíteni, láttam, megéltem mindazt, ami ebből a családban lecsapódott. Mindig úgy éreztem, hogy segítenem kell, ezért is jelentkeztem az orvosira. Egy pont híján a gyógytornász szakra vettek fel, de nem bántam meg. Amikor azonban elvégeztem a főiskolát, éreztem, hogy tovább kell mennem, egyetemet kell végeznem, tudományos fokozatot kell szereznem.

– Rendkívül komoly hagyományai vannak Magyarországon a gyógytornának és a képzés is folyamatosan bővül. De a szakma presztízse, orvosi elfogadottsága mintha nem lenne ennek megfelelő.
– Orvosi elfogadottsága folyamatosan javul, de még mindig bizonyítani, bizonyítani és bizonyítani kell. Persze nagyon mélyről indultunk, gyakorlatilag az ápoláshoz csatolt szakmáról van szó, aminek köze nincs az ápoláshoz, mégis a gyógyításban és az oktatásban is oda soroltatott.

– Pedig a tudás, amit önök ma már nyújtanak a hallgatóknak, hihetetlenül széles körű, komplex.
– És most még jobban megnyílt az olló. Nagy az ellentmondás, mert az alacsony presztízs ellenére a tudományos háttér, az evidencia-alapú kutatások óriásit ugrottak, és az oktatásban is újabb mérföldkőhöz értünk.

– Történetükön végignézve azt látja az ember, hogy jó 20 évente nagy változás következik be – ennek alapján 2015-ben egyetemi szintűvé válik a gyógytornász-képzés.
– Csakhogy most előbb bekövetkezett: tavaly indult az első egyetemi szintű képzésben részt vett évfolyam. A Semmelweis Egyetemen elsőként létesítettük és indítottuk el a Fizioterápia mesterképzést az országban. Mindezzel tovább bővülnek a munkalehetőségek a gyógytornászok számára, hiszen most már a tudományos fokozat, a PhD megszerzése is lehetővé válik és a többi egyetem egészségtudományi kara is hasonló képzést indíthat. Megtörtént a képzés nemzetközi akkreditációja is, így bárhol a világon lehet dolgozni ezzel a diplomával. Azt mondhatjuk, hogy az oktatásban nemzetközi szintre emelkedtünk, ugyanakkor a klinikai gyakorlatban ez abszolút nem történik meg párhuzamosan.

– A kórházakban a gyógytornász még mindig alacsony presztízsű, legfeljebb akkor hívják, ha mondjuk infarktus vagy stroke után van szükség a beteg rehabilitálására, miközben önök számos területen specializálódtak már a neurológiától a pulmonológián át a szülészet-nőgyógyászatig…
– A kórházakban, klinikákon is a kevésbé elismert szakmák közé tartozik. Alulfinanszírozott és a régi hagyományokkal, problémákkal küszködik. Abszolút nem használja ki a kórházi gyakorlat a gyógytornászok tudását. Nagyon széles körű kompetenciabővülés következett be a szakmában; nálunk is, mint az orvosoknál egyre nagyobb a specializálódás. Mondhatjuk azt, hogy minden egyes orvosi területnek megvan a maga fizioterápiája is.

A cik folytatása itt olvasható